Egy elkövetőhöz köthetik a három budapesti bombariadót
A rendőrség az elmúlt napokban három, egymáshoz közeli budapesti bombafenyegetés miatt intézkedett. A hatóságok a friss eseteket közös eljárásban vizsgálják, és a Blikk információi szerint már találtak közöttük olyan közös pontokat, amelyek alapján akár egyetlen elkövető vagy elkövetői kör is állhat a háttérben. A Nemzeti Nyomozó Iroda azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részletes információkat; az ügyben terrorcselekmény előkészületének gyanúja miatt folyik eljárás.
A fenyegetések három különböző helyszínt érintettek. Kedden a Nyírő Gyula Kórház B épületéhez vonultak ki a hatóságok, szerdán pedig kiürítették a XVIII. kerületi Eötvös Loránd Általános Iskolát. Csütörtökön kora reggel a XV. kerületi Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumot jelölték meg célpontként, még a tanítás kezdete előtt. A tűzszerészek mindhárom helyszínt átvizsgálták, de egyik esetben sem találtak robbanóanyagot.
A mostani ügyeket egyelőre nem kapcsolták össze a 2025 januárjában, két hullámban érkezett iskolai fenyegetésekkel. Akkor előbb 292, majd további 44 budapesti és vidéki iskola kapott bombafenyegető levelet. Az akkori nyomozás még nem zárult le, konkrét gyanúsítottat nem neveztek meg, és a felderítésben külföldi társszerveket is bevontak.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔