Ismeretlen fegyvert találtak egy szibériai jakut harcos sírjában

Régészek a szibériai Szaha Köztársaságban, a Tattai járásban található Kuhaj lelőhelyen, Kij falu közelében feltártak egy 15–17. századi jakut harcos sírját és egy rendhagyó kialakítású vágófegyvert. A feltárást az Orosz Tudományos Akadémia Szibériai Kirendeltségének Északi Bölcsészettudományi és Őslakosság-kutató Intézete végezte. A leletegyüttes a lovasnomád hagyományokat és a helyi fegyvergyártás egy eddig ismeretlen elemét mutatja be, és adatokat szolgáltat a térség történetéhez az orosz terjeszkedés korai szakaszát megelőző évtizedekből.

A sírból egy férfi maradványai, valamint harcászathoz, lovagláshoz és temetkezési rítusokhoz köthető tárgyak kerültek elő: íj, több nyílvessző, hüvelyében lévő kés, ostor, nyereg, fa kengyelek, vasüst és a halotti tor ételmaradványai. Az előzetes kormeghatározás a 15. és a 17. század közé teszi a temetkezést; a pontosabb kronológiához további laboratóriumi vizsgálatok kellenek.

A legkülönlegesebb darab egy negyven centiméternél hosszabb, mintegy három centiméter széles pengéjű vaskard. A kutatók szerint elsősorban célzott szúróütésekre volt alkalmas, tehát harctéri fegyver, de eltér a térség ismert szálfegyvereitől, a hagyományos jakut batasz és batyja típusoktól. A mindössze negyvenöt centiméteres markolat a végén enyhén kiszélesedik, és nyírfakéreg-borítás nyomait őrzi ott, ahol egy kézzel foghatták. A szokatlan méretarányok miatt átmeneti formának tartják a batasz típusú szálfegyverek és a hosszabb pengéjű kilisz kardok között; nem teljesen új típusként határozták meg, hanem a helyi fegyverfejlődésben betöltött szerepét vizsgálják. Tervük, hogy hagyományőrző kovácsokkal pontos másolatot készítenek, hogy megértsék a súlypontját, egyensúlyát és harcászati szerepét.

A jakutok – saját nevükön szahák – türk nyelvű népesség, amely a Léna medencéjében ló- és szarvasmarha-tartó kultúrát alakított ki. Az orosz kozákok 17. századi megjelenése előtt, a 14. és a 16. század között a régészet a Kulun-Atah kultúrával azonosítja a korszakot, amelyben a lovas harcászat a társadalmi rend fontos eleme volt. A sír a nyírfakéreg temetkezési használata és a mellékletek révén illeszkedik ebbe a horizontba, a rendhagyó fegyver miatt viszont egyedülálló forrás a szibériai hadtörténethez.