Jogerős ítélet született a halálos csányi óvodai mászókabaleset ügyében
Jogerősen lezárult a 2019. szeptember 26-án történt csányi óvodai mászókabaleset ügye. Az óvoda udvarán három gyermek mászott fel egyszerre egy mintegy 80 kilogrammos fa játékra, amely kidőlt, és a gyerekekre zuhant. Ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, egy kislányt azonban a keresztgerenda fejbe talált, és a helyszínen életét vesztette.
A balesetet megelőzően már a 2011-es kötelező felülvizsgálaton megállapították, hogy a mászóka balesetveszélyes. A szabályok szerint ilyenkor az üzemeltetőnek gondoskodnia kellett volna a javításról vagy az eszköz elbontásáról, addig pedig meg kellett volna akadályozni a használatát. Ez nem történt meg. 2013-ban a szerkezetet áthelyezték, eltávolították róla a stabilitást biztosító létrát, és ezt követően két, földbe ásott, impregnálatlan fenyőgerenda tartotta.
A tartógerendák föld alatti részei 2019-re elkorhadtak, miközben a gyerekek az óvodavezető engedélyével továbbra is használhatták a játékot. A járási ügyészség a polgármestert és a volt óvodavezetőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg. A Hatvani Járásbíróság 2025 novemberében mindkettőjüket bűnösnek mondta ki, és 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki, 2 év 6 hónapra felfüggesztve. A polgármester 1,2 millió, a volt óvodavezető 750 ezer forint pénzbüntetést is kapott. Az elsőrendű vádlott fellebbezése után az Egri Törvényszék november 5-én helybenhagyta az ítéletet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔