Iskolai programmal előzik meg a gyermekek közötti bántalmazást
A Barcsi Szivárvány EGYMI alsó tagozatos diákjai a „Mást bántani nem menő – Hogyan legyünk jó barátok az iskolában?” című foglalkozáson tanultak az iskolai bántalmazás megelőzéséről. A program az egymás iránti tiszteletet, az elfogadást és a segítőkészséget állította középpontba, miközben a gyerekek életkoruknak megfelelő módon ismerkedtek meg a testi és szóbeli bántalmazás, valamint a kiközösítés formáival.
A résztvevők arról is beszélgettek, mit érezhet az a társuk, akit bántanak, és hogyan segíthetnek, ha szemtanúi lesznek egy ilyen helyzetnek. A foglalkozás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy nem szabad egyedül maradni a problémával: ha őket vagy másokat bántás ér, bátran kérjenek segítséget egy felnőttől.
A pozitív kommunikáció gyakorlásakor előkerült a „kérlek”, a „köszönöm” és a „bocsánat” használata is. A diákok közösen tekintették át az osztály szabályait, majd szituációs játékokban tanulták meg kifejezni, mit szeretnek a másikban, illetve hogyan kezelhetik a dühüket úgy, hogy ne okozzanak sérelmet. Gál Alexa iskolai szociális segítő játékos, interaktív formában vezette a foglalkozást, és azt mutatta meg, miként járulhatnak hozzá a gyerekek egy biztonságosabb, elfogadóbb osztályközösség kialakításához.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔