Martini Noémi: A kékharisnya nem én vagyok
Egy tévedésből kiküldött rendőrségi e-mail nyomán robbant ki az úgynevezett „Kékharisnya-gate”, amely hirtelen országos médiavihar középpontjába sodorta Martini Noémi újságírót. A szerző személyes reflexiójában felidézi, hogy kezdetben tartott a megtorlástól vagy a közönytől, és arra számított, hogy a közbeszédet inkább Hankó Balázs letartóztatása tematizálja majd. A váratlanul heves nyilvános reakciók ugyanakkor egyértelművé tették: a közvélemény felismerte, hogy a félrement üzenet messze túlmutat egy női sajtómunkatárs sértegetésén, és súlyos, rendszerszintű visszásságokra világít rá.
Martini elhatározta, hogy a hirtelen rászegeződő figyelmet a nők elleni zaklatás bemutatására fordítja, miközben körüljárja az újságírói szerep átalakulását is. Elemzésében rámutat, hogy a közösségi média közvetlen kapcsolatot teremt az olvasók és a tudósítók között, gyorsítja a források bevonását, és növeli a munkafolyamatok átláthatóságát. Bár a Meta és a különféle algoritmusok a személyes, videós megjelenést díjazzák, az angolszász világban már elterjedt „social media reporter” attitűd a magyar sajtóban még gyerekcipőben jár, holott elengedhetetlen, hogy az újságírók ott legyenek jelen hitelesen, ahol a közönség valójában tájékozódik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔