Molekuláris nyomot hagyhat az agyban a korai életszakasz stressze
A korai életszakaszban átélt stressz tartósan befolyásolhatja, hogyan csomagolódik a DNS az agysejtekben, és ez későbbi életkorban fokozhatja a stresszel szembeni érzékenységet. A Princeton Egyetem és a Washington University in St. Louis kutatói azt vizsgálták, hogy egy ilyen epigenetikai változás önmagában is képes-e hosszú távú idegrendszeri hatást kiváltani. Eredményeiket a The Journal of Neuroscience közölte.
A kutatás középpontjában a nucleus accumbens nevű agyterület áll, amely a jutalmazás, az érzelmek és a stresszre adott válaszok feldolgozásában vesz részt. Itt a H3K4me1 nevű hisztonjelölés lazábbá teszi a kromatin szerkezetét, így bizonyos génszakaszok könnyebben hozzáférhetővé válnak. A jelölés nem módosítja a genetikai kódot, inkább „elő készíti” a géneket arra, hogy későbbi környezeti hatásokra gyorsabban aktiválódjanak.
A kutatók először azt találták, hogy a korai stressznek kitett egerekben az életkor előrehaladtával gyorsabban halmozódott fel ez a jelölés. Ezután egy módosított vírus segítségével, a Setd7 enzimet bejuttatva mesterségesen is létrehozták a változást fiatal egerek nucleus accumbensében. Felnőttkorban a DNS egyes, idegsejtek közötti kapcsolatok kialakításában és erősítésében szerepet játszó régiói tartósan nyitottabbak maradtak.
A hatás a D2 típusú neuronoknál enyhén fokozott ingerlékenységben is megjelent, miközben a D1 neuronok elektromos tulajdonságai nem változtak. Ez a mintázat hasonlított a stresszt átélt felnőtt egerekben megfigyelthez. A kutatók ezt követően ismételt társas stressznek tették ki az állatokat, nagyobb és agresszív egerek közé helyezve őket.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔