Nyelvpolitikai konferenciát rendezett a Magyarságkutató Intézet

Kétnapos nemzetközi nyelvpolitikai konferenciát rendezett a Magyarságkutató Intézet, amelyen tizennégy országból érkeztek résztvevők. A tanácskozás középpontjában az anyanyelvek megőrzése, a kisebbségi nyelvi jogok és a nyelvvesztés jelenkori folyamatai álltak. A megnyitón szó esett korunk egyik sajátos ellentmondásáról: miközben a globalizáció a sokszínűséget hirdeti, a tudományban, a technológiában és a szórakoztatóiparban egyre erőteljesebb az angol nyelv dominanciája. A főigazgató szerint önmagában nem probléma az angol világnyelvi szerepe, az azonban már igen, ha térhódítása az anyanyelvek rovására történik – a kérdés tehát az, hogyan lehetünk a modern világ részei úgy, hogy közben megőrizzük saját nyelvünket.

Az előadások rámutattak, hogy a nyelvvesztés nem csupán távoli térségek problémája. Fañch Broudig a breton nyelv helyzetét mutatta be: a 2024-es felmérések szerint Alsó-Bretagne-ban már csak mintegy 81 ezren vallották magukat olyan beszélőnek, aki jól vagy meglehetősen jól tud bretonul, ami jól mutatja, milyen gyorsan megszakadhat egy nyelv generációk közötti továbbadása. Andrea Picciau a szárd nyelvről számolt be: bár az mintegy egymillió embert érintő újlatin nyelv, a fiatalabb nemzedékek kevesebb mint tizenöt százaléka rendelkezik valamilyen nyelvtudással. Trond Trosterud, a Tromsøi Egyetem kutatója szerint a kisebbségi nyelvek újjáélesztéséhez önmagában az állami támogatás nem elegendő: olyan társadalmi környezetet kell teremteni, amelyben tényleges szükség van a nyelv használatára, ehhez pedig anyanyelvi oktatásra, könyvekre, szótárakra, a kisebbségi nyelvet igénylő munkahelyekre és digitális eszközökre – billentyűzetekre, helyesírás-ellenőrzőkre, beszédtechnológiára – is szükség van.

A konferencia kiemelt figyelmet szentelt a Kárpát-medencei magyar közösségeknek is. Beretka Katinka szerint Szerbiában a magyar az egyik leginkább intézményesült kisebbségi nyelv, különösen a Vajdaságban, ám még ott is eltérés mutatkozik a jogszabályi garanciák és azok gyakorlati érvényesülése között, amit az igazgatási kapacitás, a politikai akarat és a demográfiai küszöbök is befolyásolnak. Benő Attila a romániai kisebbségi névhasználat kérdéseit járta körül, Nagy Noémi a szlovéniai magyar helyzetet elemezte: Szlovénia a társhivatalos magyar és olasz nyelv miatt gyakran kedvező példaként szerepel, de a magas szintű jogi védelem és a tényleges mindennapi használat között ott is lehetnek különbségek. Ferenczi Gábor és Sütő Éva az ausztriai burgenlandi magyarságról számolt be, amely ugyan elismert őshonos kisebbség, oktatási, közigazgatási és médiabeli jelenléttel, de a nyelvváltás és az asszimiláció folyamatai ott is kihívást jelentenek. A találkozó európai és posztszovjet tágan túlra is kitekintett: Simon Neuhaus a csádi anyanyelvi oktatásról beszélt, ahol az iskolakezdő gyermekek mintegy nyolcvan százaléka nem érti megfelelően az oktatás francia vagy arab hivatalos nyelvét, ezért a dazaga nyelven alapozzák meg az első készségeket, és csak fokozatosan vezetik be a franciát.