Magas reálbéremelkedést és alacsony inflációt hozott az augusztus a KSH adatai szerint
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint 2026 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740,6 ezer, nettó átlagkeresete pedig 519,9 ezer forint volt. A bruttó bér 8,4, a nettó kereset pedig 10 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi szintet. A nettó bérek dinamikusabb növekedését döntően a családi és az anyákat érintő adókedvezmények bővülése magyarázza.
Mivel a magas jövedelmek az átlagot jelentősen felfelé húzhatják, a mediánértékek pontosabb képet adnak a valós viszonyokról: a bruttó kereset mediánja 611,4 ezer, a nettóé 433,4 ezer forintot ért el, ami 8,5, illetve 9,9 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A fogyasztói árak csupán 1,3 százalékkal emelkedtek, így a nettó reálkereset kifejezetten magas, 8,6 százalékos bővülést mutatott. Ez azt jelenti, hogy az átlagfizetésből 8,6 százalékkal több áru és szolgáltatás volt vásárolható, mint 2025 augusztusában – bár az egyéni tapasztalatokat a saját fogyasztói kosár drágulása érdemben árnyalja. A gazdaság egészét tekintve ugyanakkor komoly kihívást jelent, hogy a 8 százalék feletti reálbér-emelkedést a munkáltatói oldalnak úgy kell kigazdálkodnia, hogy a munka termelékenysége közben mindössze 1 százalék körül javult.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔