Tompa Andrea: Haragot, istennő – NKA, avagy mi volt ez az egész
Tompa Andrea esszéje az NKA működésén keresztül vizsgálja, hogyan változott a kultúra helye az elmúlt 16 évben. A szerző szerint Hankó miniszter neve és arca sem azért vált nehezen megjegyezhetővé, mert személyes jelentősége lenne ennek, hanem mert egy olyan rendszer részeként jelent meg, amelyben a kulturális miniszteri tisztség lényegében elvesztette korábbi súlyát. Hannah Arendt gondolatára utalva azt írja: nem feltétlenül az egyén a probléma, hanem az a közeg és intézményi rendszer, amely kitermeli az átlagosnak, jelentéktelennek tűnő szereplőket.
Tompa Andrea saját tapasztalatból is beszél az NKA-ról, hiszen korábban kurátorként dolgozott benne. Úgy látja, hogy a kultúrával foglalkozók – az alkotóktól a kritikusokig – egyre inkább a kulturális tápláléklánc aljára kerültek. A kritikus ebben az értelmezésben nem külső megfigyelő, hanem ugyanannak a kiszolgáltatott közegnek a része: olvas, előadásokat látogat, ír, véleményt mond, és jelzi, ha veszélyt érzékel. A szerző szerint ez a leértékelődés nem észrevétlenül, hanem látványosan és deklaráltan ment végbe, és az NKA körüli változásokkal kezdődött. Írása ezért nem pusztán intézménykritika, hanem annak kérdését is felveti, milyen állami szerepvállalásra lenne szükség a független kultúra támogatásában.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔