Meghalt Deák Bill Gyula, az István, a király legendás énekese
Hetvenhét éves korában elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar bluesélet meghatározó alakja, az István, a király rockopera legendás előadója. A gyászhírt hivatalos közösségi oldalán jelentették be: az énekes egy sikeresnek mondott műtéti beavatkozást követően, váratlanul hunyt el. A bejegyzés szerint a család kéri, hogy adjanak időt neki a felfoghatatlan feldolgozására, a búcsúzás részleteiről később adnak hírt.
Deák Bill Gyula – eredeti nevén Deák Gyula – 1948. november 8-án született Budapesten. Pályáját a kőbányai Sztár együttesben kezdte, amelyben főként külföldi slágereket adott elő, majd megfordult a Napsugárban, a Wanderersben és a Loydban, az első igazán jelentős állomást azonban a Syrius jelentette számára. Az 1970-es évek végén került kapcsolatba a Hobo Blues Banddel, előbb vendégként, később állandó tagként, és hosszú éveken át a magyar bluesélet meghatározó figurája volt. A színpad mellett a filmvásznon is emlékezetest alkotott: szerepelt az 1981-ben bemutatott Kopaszkutya című kultikus filmben, országos ismertséget pedig az István, a királyban Torda táltos szerepével szerzett, amely máig pályájának egyik legismertebb állomása. Szólókarrierjét 1983-ban indította Rossz vér című albumával, később megjelent a Mindhalálig blues, Bencsik Sándorral közösen megalapította a Bill és a Box Companyt, 1987-től pedig a Deák Bill Blues Band élén állt, együttese külföldön is sikerrel koncertezett.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔