Lando Norris nyerte a Sao Pauló-i Nagydíjat, a Mercedes megnyerte a konstruktöri bajnokságot
Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte meg a Sao Pauló-i Nagydíjat Interlagosban. Bár a rajtot követően az élről induló, az egyéni világbajnoki címet már a múlt héten bebiztosító Andrea Kimi Antonelli magabiztosan vezetett, a 20. körben – nem sokkal a száradó aszfalt miatti kerékcseréket követően – a célegyenes végén megpördült. A hibát kihasználva Norris állt az élre, és a francia Isack Hadjar is megelőzte az olasz versenyzőt.
A futam hajrájában, a 61. körben megérkezett a pályát addig kerülgető heves eső, ami újabb bokszkiállásokra kényszerítette a mezőnyt. Norris azonban nem engedte ki a kezéből a vezetést, így őt intette le elsőként a brazil labdarúgó, Neymar. A második helyre a 21. pozícióból felzárkózó, négyszeres világbajnok Max Verstappen érkezett meg 14,6 másodperces lemaradással, míg a dobogó alsó fokára a Red Bull másik versenyzője, Hadjar állhatott fel.
A George Russell negyedik és Antonelli ötödik helyével záró Mercedes öt év után, összességében kilencedik alkalommal hódította el a konstruktöri bajnoki címet. A Ferrarival versenyző hétszeres vb-győztes, Lewis Hamilton karrierje 400. futamán kilencedik lett. Az egyéni pontversenyt már bajnokként 390 ponttal vezető Antonelli és csapata két hét múlva Las Vegasban folytatja a küzdelmeket.