Tizenhét évet kapott a Novajidránynál egy nőt megerőszakoló és árokban hagyó férfi
A Miskolci Törvényszék nem jogerősen 17 év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki két és fél évvel ezelőtt egy Novajidrány és Vilmány közötti útszakaszon megtámadott egy nőt. A vádlott kerékpárral közlekedett, amikor meglátta az általa látásból ismert áldozatot, és elhatározta, hogy kirabolja. Megelőzte, majd egy bokros részen elrejtőzve megvárta, és amikor a nő odaért, elé ugrott, felemelte, majd az út túloldalán lévő árokba lökte.
A dulakodás során a férfi ütni kezdte a nő testét és fejét, a sértett pedig magatehetetlen állapotba került. Ezt követően a támadó megerőszakolta, elvette az értékeit, majd az árokban hagyta. Az életveszélyes sérüléseket szenvedett áldozatra később egy motoros társaság talált rá. A helyszínen megkezdték az ellátását, majd mentőt hívtak hozzá; a bíróság közlése szerint a gyors segítség és a kórházi kezelés nélkül a súlyos fejsérülések, valamint a légzési elégtelenség a nő halálához vezetett volna.
A törvényszék a férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete, szexuális erőszak és további, kisebb súlyú bűncselekmények miatt marasztalta el. Az ítélet szerint feltételes szabadságra sem bocsátható. A bíróság emellett végleges hatályú megelőző távoltartást rendelt el vele szemben, és kötelezte az okozott kár megtérítésére is. A döntés egyelőre nem jogerős, az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔