A Virtue and a Sledgehammer az MI elleni dühből épít játékot
A Deconstructeam és a Selkie Harbour háromórás játéka, a Virtue and a Sledgehammer indulatos támadás a generatív mesterséges intelligencia ellen, de a történet ennél összetettebb kérdéseket is feltesz. A főhős, Pratelle édesanyja halála miatt gyászolva tér vissza szülővárosába, ahol azt találja, hogy a lakók tudatát járóképes géptestekbe költöztették. A háttérben nővére, Nina áll, aki nem tudta elfogadni anyjuk közelgő halálát, ezért a gondolatok gépi továbbélésében kereste a megoldást.
Pratelle elutasítja ezt az elképzelést, és egy kalapáccsal indul neki a robotoknak és az épületeknek. A játékos egyszerű, mégis hatásos mechanikával zúzhatja szét a gépeket: a gomb lenyomása eltaszítja őket, hosszabb nyomva tartása pedig egyre erősebb csapásokat eredményez, akár egész házak is összedőlhetnek. A dübörgő hanghatások kifejezetten érzékletessé teszik a pusztítást.
A játék nyíltan szembemegy az MI térnyerésével, és a technológiát az emberi munka, a művészet és az emlékek kiüresítésének veszélyével kapcsolja össze. A kalapácsos rombolás azonban csak átmeneti katarzis: a történet valódi tétje az, hogy elfogadható-e a halál, illetve személyiségünk fennmarad-e attól, hogy gondolatainkat egy gép szimulálja. Pratelle szerint a halál visszafordíthatatlan, Nina viszont úgy véli, hogy a tudat átültetésével az ember tovább élhet. A játék végső kérdése az, hogy az elengedés nem éppen a szeretet egyik formája-e.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔