Molnár Áronék gyártó nélkül is megforgatják az Örökség című filmet
A Vertigo Média tíz nappal a forgatás előtt kiszállt a Loupe Színházi Társulás Becsapódás című filmjének gyártásából. A Loupe színházi előadását vitték volna vászonra az eredeti szereplőkkel – Földes Eszterrel, Molnár Áronnal, Lengyel Tamással és Ullmann Mónikával –, aktualizált forgatókönyvvel, Horváth János Antal rendezésében. A Vertigo szerint a produkciót nem lehetett volna felelősségteljesen, viszonylag kockázatmentesen megvalósítani: a megelőző két hét tesztfelvételei alapján a stáb nem állt készen arra, hogy „az első magyar, egyetlen megszakítatlan felvételben forgatott mozifilmet” elkészítsék. Indoklásuk szerint a színészek nem tudják üzembiztosan a szöveget, a főszereplőknek pedig nincs elég idejük próbálni.
Molnár Áron és Lengyel Tamás kedden közzétett videóban faramucinak nevezték a helyzetet, mert a Vertigo gyártja a mozikban most futó Az örökség című filmjüket is, amelyet ingyen forgattak, és amelyre nyolc éven át készültek. Méltatlannak tartják, hogy ugyanaz a cég reklámozza Az örökséget, amelyik az újabb film mögül kihátrált. Úgy döntöttek, Az örökségért járó bevételarányos fizetésüket a Becsapódás megvalósításába forgatják.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔