A Terror Háza Schmidt Mária után: a NER propagandagyárának látványkonyhájából kellene valódi múzeumot csinálni

A Terror Háza 2002-ben, a Fidesz elbukott választási kampányának keretében nyílt meg az Andrássy út 60.-ban, és eddigi formájában a Fidesz 2026-os, kétharmados választási vereségével ér véget a története. Schmidt Mária idővel egyre nagyobbra növesztett birodalmának emlékeintézménye a 24 év alatt Budapest egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságává vált, miközben a NER ideológiai nagyüzemeként funkcionált: a közpénzből működtetett párhuzamos emlékezetpolitikai intézmények rendszere jelentős részben az ő fennhatósága alatt épült ki, ahol a múlt eldózsalászlósításán dolgoztak. Ennek az lett az ára, hogy egy szakmai szempontból megalapozott, a XX. századi magyar történelemmel foglalkozó országos múzeumnak nem maradt hely az országban.

Schmidt kirúgása és a múzeum ideiglenes bezárása után most nyílik lehetőség arra, hogy az Andrássy út 60.-ból végre valódi emlékezeti intézmény váljon. Bár az intézmény ideológiai terheltsége miatt sokan az egész felszámolását szeretnék, a 444 szerint erre jobb megoldás is létezik: a Terror Háza ugyanis a külföldiek által leglátogatottabb közgyűjtemény Magyarországon, és egy a diktatúráknak szentelt, jól működő emlékmúzeumnak lenne létjogosultsága. Példa erre a közeli Gdańskban működő Európai Szolidaritás Központ. A helyszín maga is kincs: kevés olyan kiállítóhely van az országban, amely valóban ott működik, ahol a történtek ténylegesen zajlottak, hiszen az Andrássy út 60. korábban a nyilas Hűség Háza és az ÁVH központja volt.

Orbán Viktor a 2002-es megnyitón még arról beszélt, hogy „itt, a jövőben a gyűlöletnek nincs többé helye", ám a Terror Háza a történelmet nem vitrinbe zárta, hanem aktuális politikai célok mentén használta fel. A tervek szerint a múzeum még idén újranyithat, ha véget ér a kiállítás tartalmi átvilágítása; az üzemeltető tájékoztatása szerint a dolgozók többsége marad, ám 10–15, jellemzően vezető beosztású munkatárstól megválnak.