Sopotnik Zoltán családi emlékei 1956-ról
Sopotnik Zoltán személyes hangú írása azt mutatja meg, hogyan maradt jelen 1956 emlékezete egy családban akkor is, amikor arról nyíltan senki nem beszélt. A Martos Flóra utcában a lakók hallgatása mögött mégis közös tudás húzódott meg: a szerző kérdéseire összekacsintásokkal, félmondatokkal és elhallgatásokkal reagáltak. Gyerekként ebből próbálta összerakni a családi történeteket, köztük nagyapja sorsát, akit azért kezdtek ellehetetleníteni, mert nem akart belépni a pártba. Azzal vádolták, hogy hűen szolgálta a Horthy-rendszert, később pedig egy gyári lopási ügybe is belekeverték. A meghurcoltatásba belebetegedett, és a Lipótmezőre került. Később már nem térhetett vissza főkönyvelői állásába, portásként dolgozott, majd egy balesetben súlyosan megsérült.
A család másik története a forradalom salgótarjáni eseményeihez kapcsolódik. Sopotnik nagyanyjának bátyja ott volt a szovjet emlékmű ledöntésénél, a tömegben énekelt, majd a Megyetanácsról is leverte a vöröscsillagot. A megtorlást mégis elkerülte, miközben a félelem hosszú időre meghatározta a város és az utca életét. A sortűz idején a férfi a tömegben állt, nagyanyja pedig a kétéves kislányával a földre feküdt, és azt suttogta neki, hogy most egy kicsit nem élnek. A lövések után sírva menekültek haza. Az írás így nem általános történelmi áttekintés, hanem egy család elhallgatásokból, traumákból és töredékes emlékekből felépülő magántörténete.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔