Miért térnek vissza az Egyesült Államokban a nyilvános kivégzések száz év után
1936. augusztus 14-én a kentuckyi Owensboro folyópartján mintegy húszezer ember gyűlt össze Rainey Bethea, egy húszas éveiben járó árva fekete férfi nyilvános felakasztására. Betheát Lischia Edwards 70 éves özvegyasszony kirablásáért, megerőszakolásáért és meggyilkolásáért ítélték halálra; állítólag beismerte a tettet. A kivégzés hajnali ötkor volt, kánikulában; sokan a bitófa mellett aludtak, mások „nyakkendőpartit” tartottak, a nézőknek pattogatott kukoricát és szódát árultak. Bethea utolsó étele sült csirke, sertésszelet, krumplipüré, savanyú uborka, kukoricakenyér, citromos pite és fagylalt volt. A seriff négy hónappal korábban meghalt, özvegye lett a helyettes, de a kart ő nem húzta meg: fizetett hóhérok végezték a munkát.
Ez volt Amerika utolsó nagy nyilvános akasztása. A cirkusz Kentuckyban botrányt keltett, a kormányzó 18 hónap múlva betiltotta a közvégrehajtást. 1937-ben Missouriban még néhány százan láttak egy akasztást; az volt az utolsó nyilvános kivégzés – egészen mostanáig.
Több mint kilencven évvel később Pete Hegseth védelmi miniszter bejelentette: a hadsereg nyilvánosan végzi ki Nidal Hasant, aki 2009-ben a texasi Fort Hood bázison 13 fegyvertelen katonatársát ölte meg. A Pentagon szerint a golyó általi kivégzést élőben közvetítik. Hegseth szerint az embereknek látniuk kell, hogy az ilyesminek súlyos következménye van. Michael Radelet, a Coloradói Egyetem professor emeritusa a BBC-nek azt mondta, soha nem képzelt el újabb nyilvános kivégzést. A halálbüntetés támogatottsága szerinte zuhan: 1994-ben 80 százalék volt, ma 52, és még alacsonyabb, ha az alternatíva a feltételes szabadlábra helyezés nélküli életfogytiglan. Radelet szerint a közvetítés a büntetést szórakozássá teszi. Sonya Lea, aki tavaly könyvet írt Betheáról, „a szadizmus karneváljának” nevezte az 1936-os jelenetet: nagyszülei tizenéves házaspárként ott voltak, nagyanyja 2002-es halála után derült ki, hogy hallották a nyak kattanását. Lea Iránhoz, Észak-Koreához és Afganisztánhoz hasonlította a nyilvános halálos ítéletet. Kurt Gray, az Ohio State University szociálpszichológusa a polarizációt említette: van, aki vért kíván, sokan nem, mások inkább eltompultak.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔