Haraggal, melankóliával és daccal idézik fel történelmüket palesztin művészek Dublinban
A dublini Ír Modern Művészeti Múzeum kiállítása palesztin és más levantei művészek munkáin keresztül mutatja be a térség traumatikus történelmét, a száműzetés tapasztalatát és a hazához fűződő, megszakított kapcsolatot. Simone Fattal 2006-os műve bazaltlapokra írja az 1948 óta mészárlásokhoz kötődő Deir Yassin, Jenin, Qana és Sabra nevét, a feliratokat pedig Etel Adnan költői sora kíséri. A vulkanikus kő egyszerre idézi fel a történelem rögzítését és a benne rejlő indulatot.
Hazem Harb Gázából magával vitt bőröndje, valamint a lerombolt nemzetközi repülőtérre utaló fotókollázsai a száműzetés bizonytalanságát és a hazatérés kérdését állítják középpontba. Rula Halawani ellenőrzőpontokon készült fényképei ugyanezt a kiszolgáltatottságot teszik láthatóvá. A 2022-ben elhunyt Tarek Al-Ghoussein, aki Kuvaitban született palesztin szülők gyermekeként, önarcképeiben a töredezett identitást vizsgálja; repülőtéri kifutópályák, lőtér és vágóhíd jelennek meg a keffijeh által eltakart arc mellett.
Basma Al-Sharif egy szerelmi történetből kiindulva mutatja meg, hogy az egyéni sorsok nem választhatók el a nacionalizmustól és a politikai környezettől. Khalil Rabah kiszáradt tájakat és vízre utaló útjelzőket ábrázoló festményei a környezetpusztítás és a megszállás kapcsolatára figyelmeztetnek. A tárlat főként összetett, személyes hangú művekből áll, de Abdul Hay Mosallam Zarara három terme a kritika szerint már közvetlenebb propagandisztikus hangot üt meg.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔