Másodfokon is fenntartották Matolcsy György letartóztatását
A Fővárosi Törvényszék másodfokon is fenntartotta Matolcsy György letartóztatását, amelyet az elsőfokú bíróság októberben, november 23-ig rendelt el. A bíróság szerint fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsítottak elérhetetlenné válnak: ezt a terhükre rótt bűncselekmények súlya, nemzetközi mozgási lehetőségük és kiemelkedően jó anyagi helyzetük egyaránt megalapozza. A kockázatot erősíti a közöttük lévő szoros családi, gazdasági és személyes kapcsolat, valamint az, hogy Matolcsy Ádám és Stofa György ismeretlen külföldi helyen tartózkodik. Ellenük nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
A törvényszék a bizonyítás befolyásolásának veszélyét is valósnak találta. A nyomozásban nagy mennyiségű lefoglalt elektronikus adat és irat elemzése zajlik, további személyeket azonosítanak és hallgatnak ki, és ismételt kihallgatásokra is szükség lehet. Az egyik gyanúsított érdekkörében a büntetőeljárással kapcsolatos iratokat találtak, emellett bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is felmerültek. A bíróság szerint Matolcsy informális irányító szerepe miatt a bűnismétlés veszélye sem zárható ki. A bűnügyi felügyeletet és a kapcsolattartási tilalmat azért nem tartották elegendőnek, mert ezek nem akadályoznák meg a közvetett kommunikációt vagy a bizonyítás másokon keresztüli befolyásolását.