Holttest-maradványok a dróncsapástól szenvedett román vizeken járt tartályhajón
A várnai ügyészség szombaton közölte, hogy emberi holttestek maradványaira bukkantak annak a tartályhajónak a fedélzetén, amelyet október 15-én dróncsapás ért a Fekete-tengeren, Románia területi vizein, 24 kilométerre a kelet-romániai Sulinától, majd bulgáriai hajójavítóba vontattak. A maradványok állapota miatt egyelőre nem lehet pontosan megállapítani, hány emberről van szó; nagy valószínűséggel hat áldozatot találtak, azonosításukra DNS-vizsgálatot végeznek. A közlemény nem nevezte meg a San Marinó-i zászló alatt közlekedő járművet. Bolgár sajtóértesülések szerint a Wine Trader vegyi anyagokat szállító tartályhajóról van szó, amely a csapás után a fedélzeten keletkezett tűz miatt adott le vészjelzést. A román tengerészeti hatóság akkor azt közölte, hogy a tizenkét tengerész közül ötöt biztonságba helyeztek, hét ember eltűnt. A hajó november elején érkezett Várna kikötőjébe javításra; az ügyben ezzel egy időben Romániában is vizsgálat indult. Október eleje óta legalább kilenc kereskedelmi hajót ért dróncsapás Románia és Bulgária fekete-tengeri vizein, az incidensekben 34 ember halt meg vagy tűnt el.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔