Melania Trumphoz fordulnak az ukránok és az oroszok egy közös kezdeményezésben
Közös kezdeményezéssel fordul Melania Trump amerikai first ladyhez Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa, valamint orosz kollégája, Jana Lantratova. A két tisztségviselő megállapodott abban, hogy felkérik a first ladyt: a Herszon megyei Oleskiben végzett humanitárius misszió mintájára terjesszék ki a civil lakosság kimenekítését más válságos településekre is.
A megkeresés előzménye, hogy az orosz megszállás alatt álló Oleskiből a múlt héten sikeresen kimenekítették a helyi lakosokat. A mentést lehetővé tevő tűzszünetet Melania Trump tárgyalta ki. Az evakuáció után Jana Lantratova orosz ombudsman vasárnap bejelentette, hogy hivatalosan a first ladyhez fordul, és jelezte: a tervek szerint a két fél rendszeresen folytat majd közös humanitárius akciókat.
Hétfői tájékoztatóján – az Ukrajinszka Pravda tudósítása szerint – Dmitro Lubinec megerősítette a közös kezdeményezést. Hangsúlyozta, hogy Lantratovával együtt kérik Melania Trumpot a bevált gyakorlat kiterjesztésére, hogy a segítség ne csak Herszon megyében, hanem más súlyos helyzetben lévő településeken is elérhetővé váljon.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔