Keselyű címmel új, négyszereplős magyar minisorozat indul a Tv2-n
A Tv2 műsorán debütál a Keselyű című új, négyrészes magyar thrillersorozat, amely szombatonként 22.00-tól látható. A miniszéria a skandináv bűnügyi történetek és a klasszikus thrillerek stílusjegyeit ötvözi a valósághű hazai rendőri munkával, a feszültséget pedig fekete, szatirikus humorral ellenpontozza. A produkció N. Nagy Zoltán korábbi nyomozó Babits-gyilkosságok című regénytrilógiájának nyitókötetét dolgozza fel, a feszes tempó érdekében a televíziós formátumhoz igazított dramaturgiai változtatásokkal.
A cselekmény főhőse Szigethy Zalán, egy népszerű és megosztó, arrogáns rádiós műsorvezető, aki feleségével, Adéllal készíti reggeli műsorát, miközben közösen nevelik lányukat, Sosánát. Életük rémálommá válik, amikor egy könyörtelen sorozatgyilkos célkeresztjébe kerülnek: a tettes sorra öli meg a rádiós környezetéhez tartozó embereket, a bűntetteket pedig élő adásba betelefonálva, klasszikus magyar versekbe rejtve jelenti be előre. Miközben két tapasztalt detektív próbálja utolérni a mindig egy lépéssel előttük járó elkövetőt, kiderül, hogy a gyilkos Zalán legféltettebb titkait is ismeri. A Dér Zsolt által életre keltett, részben Sebestyén Balázs ihlette főszereplő drámája és a média manipulálása egyedi, valóságshow-jellegű pszichothrillert teremt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔