A diagnózisok kora: amikor a túldiagnosztizálás szorongóbbá tesz

Suzanne O'Sullivan több mint harminc éve praktizáló orvos, huszonöt éve neurológus, és az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozik olyan huszonéves és harmincéves fiatalokkal, akik már három, négy vagy öt krónikus betegség diagnózisával jönnek hozzá – ezek közül csupán néhány gyógyítható. Állítása szerint ma már az számít ritkaságnak, ha olyan beteg érkezik, akinek nincs hosszú kórtörténete; az autizmus, a Tourette-szindróma, az ADHD, a fibromialgia, a depresszió vagy az evészavarok száma feltűnően megnőtt, de emelkednek a fizikai kórképek aránya is. Az asztma diagnózisainak száma például 48 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban az elmúlt huszonöt évben, 2024-ben Amerikában először haladta meg a kétmilliót a daganatos betegek száma, világszerte pedig 537 millió cukorbeteg él, és 2045-re 783 millióra számítanak az érintettek. O'Sullivan szerint ennek három lehetséges magyarázata van: valóban betegebbé váltunk, vagy egyszerűen profibbá vált a korai felismerés, esetleg egyre több dolgot tekintünk betegségnek, amely korábban a normalitás határain belül mozgott. A neurológus könyvében amellett érvel, hogy a harmadik megoldás áll legközelebb az igazsághoz: a túldiagnosztizálás és a túlmedikalizálás áldozataivá válunk, amikor az orvosi problémát olyan korai stádiumban fedeznek fel, hogy a kezelés már nem szolgálja, sőt akár árthat is a páciens érdekének.