Tizenháromezer éves lándzsahegyek mesélnek a jégkori vadászok alkalmazkodásáról

Egy új régészeti kutatás mintegy 500, a Tennessee folyó völgyéből származó, körülbelül 13 ezer éves kőeszköz vizsgálatával rekonstruálta, hogyan alkalmazkodtak Észak-Amerika korai lakói az általuk még kevéssé ismert környezethez. Jesse Tune, a Mississippi Egyetem kutatója és Shane Miller, az Alabamai Egyetem antropológusa a Journal of Archaeological Method and Theory folyóiratban megjelent tanulmányban két régészeti csoport, a Clovis- és a Cumberland-kultúra eszközhasználatát hasonlította össze.

A mintegy 13 200 évvel ezelőtt már jelen lévő Clovis-csoport tagjai gyakrabban élezték újra lándzsahegyeiket. Ez arra utal, hogy takarékosan bántak a rendelkezésükre álló nyersanyaggal, mivel az új területeken még nem tudhatták, hol találnak fegyverkészítésre alkalmas követ, például kovakövet. A néhány száz évvel később megjelenő Cumberland-csoportok ezzel szemben gyakran akkor is hátrahagyták lándzsahegyeiket, amikor azok még használhatók voltak.

A különbség nem feltétlenül eltérő technikai tudást, inkább eltérő tájismeretet és erőforrás-gazdálkodást jelezhet. A Cumberland-csoportok valószínűleg már biztosabban ismerték a környék nyersanyagforrásait, ezért kevésbé kellett minden eszközt magukkal vinniük. A vándorló vadászó-gyűjtögetők számára a fölösleges felszerelés komoly teher volt, hiszen nem álltak rendelkezésükre teherhordó állatok. Jesse Tune szerint ugyanez a mérlegelés az űrkutatásban is fontos: a távoli küldetéseknek szintén el kell dönteniük, mit visznek magukkal, és mire számíthatnak a helyi erőforrásokból.