Súlyos visszaélések miatt tett feljelentést a kormány, Kapitány István elárulta a részleteket
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és versenykorlátozó megállapodások gyanújával tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében. A vizsgálat feltárta, hogy az előző, Orbán Viktor vezette kormány idején szétosztott 475 milliárd forintos keret több mint 60 százaléka – 288 milliárd forint – a közel 23 ezer szerződés mindössze 0,5 százalékára, azaz 108 megállapodásra jutott.
A miniszter az RTL-nek elmondta, hogy a források jelentős
<truncated 313 bytes>
saknem másfél milliárdos fejlesztése volt, ahol hattyú formájú híd, kilátó és üvegfalú étterem létesült. A vizsgálat szerint több esetben kettős állami finanszírozás és magántulajdon közpénzből való gyarapítása valósult meg.
Bár Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő szerint mintegy 30 ezer vidéki szálláshelyszoba megújult, a program hatékonyságát súlyosan rontotta az átláthatatlanság. A Magyar Turisztikai Ügynökség korábbi vezetője, Guller Zoltán – akit az új kormány júliusban váltott le – a bírálatok szerint sok esetben személyesen dönthetett a támogatásokról.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔