„Az egész város olyan, mint egy csatatér, Sztálin szobrát daruval vitték el”
A Telex olvasója, Alexa Tamás küldte el nagyanyja, Judit Patke 1956. október 25-én, két nappal a forradalom kitörése után írt levelét. A tizenöt éves iskolás a budapesti események sűrűjében töltötte a napot, és édesanyjának próbálta elmesélni, mi történt vele. A levelet valószínűleg soha nem postázták: a családnak elfogyott a pénze, mire pedig feladhatták volna, az anya már hazatért a nyaralásból.
Judit osztályát a DISZ hívta az utcára, ahonnan a diákok a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonultak. Kezdetben még arra intették őket, hogy maradjanak csendben, útközben azonban egyre többen csatlakoztak hozzájuk, és jelszavakat kezdtek skandálni. A követelések között szerepelt, hogy Imre Nagy kerüljön kormányra, Rákosi pedig a Dunába, hogy távozzanak a külföldi katonák, és hogy ne kelljen oroszul tanulni. A tüntetők a Kossuth-címer visszaállítását is követelték, miközben a házak ablakában sorra jelentek meg a kivágott kommunista címerű zászlók.
A Bem téren magyar egyenruhát követeltek, megtapsolták a katonákat, majd a Parlament felé sodródott a tömeg. Ott már a vörös csillag eltávolítását kiáltották, a közlekedés leállt, a várost pedig a levélíró csatatérhez hasonló, kaotikus helyként élte meg. Judit és barátnője végül gyalog, majd a 73-as trolibusszal jutott haza: a napból négy és fél órát töltöttek meneteléssel és várakozással.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔