Perl Zoltán történelmi bravúrt ért el a Bajnokok Ligájában
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 72–66-ra kikapott az AEK Athéntól a kosárlabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, a mérkőzés mégis történelmi eseménnyel zárult. Perl Zoltán, a szombathelyi klub saját nevelésű válogatott játékosa és csapatkapitánya átlépte az 1000 pontos határt a sorozatban. Ezzel a BL történetének hatodik játékosa lett, akinek ez sikerült. Előtte Giorgi Shermadini, Marcelinho Hertas, Vojtech Hruban, Levi Randolph és Tim Abromaitis érte el ugyanezt a mérföldkövet.
Perl az AEK ellen ismét a Falco legeredményesebb játékosa volt: 18/3 ponttal zárta a találkozót. A teljesítményét a közönség vastapssal ünnepelte, Milos Konakov vezetőedző pedig külön is gratulált neki, hangsúlyozva, hogy az eredmény a játékos, a Falco és a magyar kosárlabda számára egyaránt jelentős. A 31 éves kosárlabdázó pályafutásának fontos állomásához érkezett, de edzője szerint még messze nem ért a történet végére.
A mérkőzésnek más ismert vendégei is voltak. A hangosbemondó köszöntötte Fejes Péter legfőbb ügyészt, a Falco korábbi játékosát, aki ezúttal szurkolóként érkezett. A lelátón ott ült Hanga Ádám is, a közelmúlt egyik legjobb magyar kosárlabdázója, aki jelenleg csapat nélkül van, de még nem fejezte be pályafutását.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔