Márton-nap eredete és a libalakoma hagyománya
A magyar néphagyományban évszázadok óta kiemelt szerepet játszik a november 11-i Márton-nap, amely egykor a mezőgazdasági munkák lezárását, a téli időszak kezdetét és az újbor kóstolását jelezte. A naphoz kötődő Tours-i Szent Márton a 4. században született a mai Szombathely, az akkori Savaria területén. Római katonából lett Tours püspöke; az önzetlenség jelképévé vált szent a legismertebb legenda szerint kettévágta köpenyét, hogy megmentsen egy didergő koldust, majd álmában Jézus jelent meg a ruhadarabban. Mártont 397. november 11-én helyezték örök nyugalomra, így ezen a napon a temetésére emlékezünk.
A nap elmaradhatatlan eleme a libalakoma, amelyhez legendás és gyakorlati magyarázat is tartozik. A történet szerint Márton szerénységből egy libaólba rejtőzött a püspöki tisztség elől, de az állatok gágogása elárulta. A valóságban ekkorra híztak meg a tavaszi libák, és a gazdák a tél beállta előtt levágták őket. A lakomához kapcsolódó hiedelem szerint, aki ezen a napon nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. Az asztalokra ma is leggyakrabban sült libacomb, ludaskása vagy libamáj kerül, amelyeket a frissen kierjedt újborral kísérnek.
A hagyomány része volt a természeti jóslás is: a néphit szerint a november 11-i fagy enyhe karácsonyt vetített előre, a megsült liba mellcsontjának színéből és formájából pedig a tél havasságára következtettek. Az ünnephez napjainkban a gasztronómiai programok és borvacsorák mellett az óvodák és iskolák lámpás felvonulásai is hozzátartoznak.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔