Házkutatást tartottak az Alapjogokért Központ háttércégénél
Házkutatást tartottak az Alapjogokért Központ háttércégénél, valamint a céggel kapcsolatban álló, egykori külföldi tisztségviselő címén – közölte szerda kora délután a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a rendőrség honlapján. A gyanú szerint a társaság havi több mint bruttó 3,5 millió forintért foglalkoztatta a férfit, aki alig végzett tényleges munkát. A nyomozók a gazdasági társaság budapesti, Budakeszi úti épületeiben, a társaság könyvelőcégénél, valamint a kft.-vel kapcsolatban álló volt külföldi tisztségviselő utolsó ismert magyarországi tartózkodási helyén kutatnak. A helyszínen iratokat, dokumentumokat, szerződéseket, számlákat és fizetési jegyzékeket foglalnak le, adatokat mentenek a cég szerveréről, és párhuzamosan több tanút hallgatnak ki.
Az eljárás hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen folyik. A lefoglalt eszközöket és adatokat ezt követően vizsgálják és elemzik. Az Alapjogokért Központot 2013-ban alapították Budapesten, saját meghatározása szerint a nemzeti identitás, a szuverenitás és a keresztény hagyományok megőrzésére a globalizáció és a geopolitikai változások közepette. Jogi és politikai kutatásokat folytat, különösen alkotmányjog, uniós jog és globális politikai események terén; 2024 márciusában Madridban irodát nyitott. Főigazgatója Szánthó Miklós, stratégiai igazgatója Kovács István, operatív igazgatója Törcsi Péter.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔