Magyar Péter: az előző kormány fegyvert szállított Ukrajnába
Magyar Péter a parlamentben viszontválaszában először a tüntetéseket hasonlította össze: szerinte az Andrássy úton kevesen voltak, amikor a Fideszhez köthető megmozdulásról volt szó, míg az ő tüntetésükön sokan; ők hosszában töltötték meg az utcát, a Fidesz széltében. Azt mondta, a Fidesznek nem kell megsértődnie, hogy Baka András nem egyeztetett előre, mert velük sem egyeztetett: a jelölt nevét ő is akkor tudta meg, amikor Baka bejelentette. Kikérte magának, hogy Toroczkai bírálja őket amiatt, hogy csak tiszásokat választanak meg pozíciókra, holott a Tisza a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottság vezetésére éppen őt jelölte. Rétvári Bencének azt felelte, a vidéki emberek őt emlegették a legtöbben, majd újra felsorolta, mit jelent a 23 ezer milliárd forint, amelyet Mészáros Lőrinc autópálya-üzemeltetésre kapott. Nagyjából húsz perc után tért rá a Mol és egy ukrán olajcég közös beruházására: ez szerinte még a Fidesz-kormány alatt indult, erről Hernádi Zsolt, a Mol elnöke tájékoztatta. Félmondatban azt is megjegyezte, hogy az előző kormány arról beszélt, nem ad el fegyvert Ukrajnának, valójában azonban eladott. A kijelentés jelentős felzúdulást keltett a teremben; Magyar szerint minden ki fog derülni, mint a vitnyédi menekülttábor ügyében.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔