Pénzügyi gondok miatt visszalépett a dunaújvárosi NB II-es futsalcsapat
A Dunaújváros Futsal pénzügyi okok miatt visszalépett az NB II Nyugati csoportjának további küzdelmeitől, így a városban megszűnik a felnőtt futsalcsapat. A klub a november 2-i fordulóban a PTE-PEAC vendégeként lépett volna pályára, a mérkőzést azonban lemondta. A bajnoki szereplés befejezéséről kedden, a közösségi oldalon közzétett közleményben tájékoztatták a szurkolókat és a támogatókat.
A csapat a visszalépés előtt három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel állt a bajnokságban. A klubvezetés közlése szerint nehéz döntést kellett meghozniuk, mert szerették volna folytatni a szereplést, és az elmúlt hetekben mindent megtettek a működéshez szükséges pénzügyi háttér megteremtéséért. Erőfeszítéseik azonban nem jártak eredménnyel, ezért nem tudták biztosítani a folytatáshoz elengedhetetlen feltételeket.
A vezetőség végül úgy ítélte meg, hogy nincs más lehetőség, mint a bajnokság feladása. A klub köszönetet mondott mindazoknak, akik eddig támogatták az együttest, kiálltak mellette és hittek a közös munkában. A visszalépés újabb veszteség a dunaújvárosi sportéletben: korábban a város felnőtt labdarúgása is megszűnt, így most a futsalban sem marad felnőttcsapat.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔