Karinthy Frigyes Micimackó-fordítása alig talált vetélytársra
A. A. Milne Micimackója száz éve jelent meg, de a történet más nyelveken csak akkor válhatott valódi nemzeti klasszikussá, ha a fordítók jóval többet tettek egyszerű nyelvi átültetésnél. A magyar változat különösen erős példája ennek: Karinthy Frigyes nem pusztán lefordította, hanem saját nyelvi és kulturális világához igazítva „átültette” a mesét. Az eredményt ő maga is félig-meddig saját könyvének tekintette, és a Pesti Napló 1935. december 1-jei számában önironikus, mégis büszke ajánlóval mutatta be az olvasóknak.
Karinthy arról írt, hogy a magyar szöveget olvasva legalább annyira élvezte és nevette végig a könyvet, mint amikor angolul találkozott vele. A megjelenést azonban nem fogadta egyöntetű lelkesedés. Török Sophie a Nyugatban „majdnem Karinthy-könyvként” méltatta a művet, a folytatást, a Micimackó kuckóját pedig az elképzelhető legmodernebb gyerekkönyvnek nevezte. Szerinte ez nem egyszerű fordítás, hanem művészi átköltés.
Más kritikusok éppen ezt kifogásolták. L. Ujváry Lajos a Diariumban „vérszegény állatmesének” látta a könyvet, amelyet száraz, erőltetett humor és lompos magyar nyelv jellemez. A Protestáns Szemle kritikusa még keményebben fogalmazott, amikor azt írta, hogy a mű a magyar gyermek számára teljesen érthetetlen. A fordítástörténetet vizsgáló tanulmány mégis arra jut, hogy Karinthy nyelvi leleménye és kulturális alkalmazkodása tette lehetővé: Milne meséje Magyarországon ne csupán idegen műfordítás, hanem önálló, generációkon átívelő klasszikus legyen.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔