17 év fegyházat kapott a szolnoki gyilkolásért a férfi, aki napokig az erkélyen rejtegette a holttestet
A Szolnoki Törvényszék 17 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 23 éves, korábban büntetlen előéletű férfit, aki 2025. november 12-én Szolnokon, az albérletében kivégezte volt élettársát. A bíróság előre kitervelten, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint három rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek. Az indíték a szakítás volt: a férfi nem tudta feldolgozni, hogy a nő elhagyta, a helyzetet pedig fokozta, hogy a nő feljelentéssel fenyegette, mert rájött: volt párja a tudta és beleegyezése nélkül, az ő bankkártyájának adataival csaknem 120 ezer forint értékben rendelt videojátékos figurákat és pólókat az interneten.
A megyei főügyészség korábbi közleménye szerint a sértett azért ment a lakásba, hogy számon kérje a kártyahasználatot. Veszekedés után, amikor a nő távozni készült, a férfi befogta a száját, egy konyhakéssel többször megvágta a nyakát, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt többször megszúrta a fej-nyaktájékon. A nő vérvesztés, légzési és keringési elégtelenség következtében a helyszínen meghalt. A férfi ezután napokig az erkélyen rejtegette a holttestet, feltakarította a vért, a takarításhoz használt eszközöket kidobta, az egyik gyilkossági eszközt pedig egy erdő melletti csatornába hajította. Volt élettársa telefonjáról, a nő nevében üzeneteket küldött, hogy alibit szerezzen magának.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2026. július 10-én emelt vádat. A férfi az előkészítő ülésen beismerte tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság ítéletet hirdethetett. Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a védő azonban fellebbezett, ezért az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔