Földes László Hobo megemlékezett elhunyt zenésztársáról, Deák Bill Gyuláról
Hetvenhét éves korában elhunyt Deák Bill Gyula, a hazai blues- és rockzene meghatározó egyénisége. A zenészlegendát az egész kulturális élet egyként gyászolja, halálhírét csütörtökön tették közzé hivatalos közösségi oldalán. Egykori zenésztársa és barátja, Földes László Hobo szintén a közösségi oldalán emlékezett meg a veszteségről, felidézve több mint négy évtizedes, mély szakmai és emberi kapcsolatukat.
Hobo felidézte, hogy Deák Bill Gyula 1979-ben került kapcsolatba a Hobo Blues Banddel, amikor Póka Egon (1953–2021) elhívta őt egy próbájukra, és kezdetben vendégfellépőként csatlakozott hozzájuk. Miután az Országos Rendező Iroda nem engedélyezte, hogy vendégként részt vegyen a közös Omega–HBB turnén, állandó zenekari taggá tették, elhatározva, hogy addig segítik a karrierjét, ameddig csak szüksége van rá. Deák Bill öt évet töltött az együttes soraiban; ebben a korszakban születtek meg olyan meghatározó albumok, mint a „Középeurópai hobo blues”, a korabeli kultúrpolitika által betiltott „Kopaszkutya”, a „Még élünk”, valamint a „Vadászat”.
Miután Deák Bill kivált a zenekarból és önálló útra lépett, Hobo és Póka Egon továbbra is segítették a munkáját: nekik köszönhető az énekes első önálló lemeze, a „Rossz vér”, illetve az 1993-as „Bűnön, börtönön, bánaton túl” című album is. Hobo szerint a megírt szerzemények tökéletesen passzoltak az énekes kivételes humorú, egyedi karakteréhez, így maradéktalanul elérték céljukat. A zenész arra is kitért, hogy Bill a felesége tavalyi halála után felkereste őt egy újabb közös munka gondolatával, erre azonban a tragédia miatt már nem nyílt lehetőség. Hobo hozzátette: a halálhír reggel váratlanul lecsapott rá, de amint némileg kiheveri a sokkot, egy terjedelmesebb megemlékezéssel is lerója majd a tiszteletét barátja előtt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔