Így választják ki a New York-i metróban olvasható verseket
A New York-i metróban elhelyezett versek kiválasztása egy több évtizedes, intézmények közötti együttműködés eredménye. A városi közlekedési rendszerben már a kezdetektől fontosnak tartották, hogy az állomások ne csupán praktikus, hanem kellemes és művészettel gazdagított terek is legyenek. Az MTA Arts & Design programja 1985-ben indult, kezdetben nagy beruházásokhoz kapcsolódó eredeti műalkotásokkal, később pedig a vonatokra, buszokra és peronokra is kiterjedt.
A Poetry in Motion program 1992-ben kezdődött a Metropolitan Transportation Authority és a Poetry Society of America együttműködésében. A londoni metró hasonló kezdeményezése által inspirált sorozat első válogatásában Walt Whitman, Emily Dickinson, William Butler Yeats és Lucille Clifton versei szerepeltek. A cél azóta is az, hogy a költészet a városi infrastruktúra természetes részévé váljon, és olyan utasokhoz is eljusson, akik máskülönben ritkán találkoznának kortárs versekkel.
A folyamat kevésbé bürokratikus, mint gondolnánk. A Poetry Society munkatársai több mint 10 ezer kötetet tartalmazó könyvtárukból válogatnak, könyveket vesznek le a polcról, másolatokat készítenek, majd közösen vitatják meg a lehetőségeket. A versek rendszerint legfeljebb 12 sorosak, hogy jól olvashatók legyenek a metró falain, és többnyire felemelő, kapaszkodót vagy jelentést kínáló műveket keresnek. Bár nem kizárólagos szabály, előnyben részesítik az élő költőket, hogy a program a jelen költészetét mutassa be. A végső döntésben az MTA csapata is részt vesz: az illusztrációk, a témák és az évszakhoz vagy aktuális időszakhoz való kapcsolódás egyaránt számíthat.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔