Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a politikai falfirkákról szóló kúriai döntést
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria 2022-es jogegységi határozatát, amely alapján a kisebb kárt okozó politikai falfirkálás is bűncselekménynek minősülhetett, függetlenül a felirat tartalmától és céljától. A Kúria korábbi álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem jogosít fel mások tulajdonának megrongálására. Rongálásnak számíthatott, ha valaki falra, villamosmegálló üvegére, üzlet redőnyére, köztéri padra vagy reklámtáblára festett vagy írt.
A határozatot Polt Péter akkori legfőbb ügyész kezdeményezésére, Varga Zs. András kúriai elnök vezetésével hozták meg. A döntés szerint nem számított, milyen üzenetet hordozott a felirat, és milyen céllal helyezték el, mert önmagában a felület megrongálása megalapozhatta a súlyosabban büntetendő esetet. Ezt 2022-től kötelezően alkalmazniuk kellett a bíróságoknak.
A határozat ellen 2023-ban az akkori ellenzéki parlamenti pártok – a DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd – alkotmányjogi panaszt nyújtottak be. Érvelésük szerint a falfirka politikai véleménynyilvánítás eszköze is lehet. Az Alkotmánybíróság most kimondta, hogy a tulajdon védelme és a véleménynyilvánítás szabadsága között minden ügyben mérlegelni kell. A bíróságoknak ezért vizsgálniuk kell a felirat üzenetét, célját és az ügy körülményeit, amit a Kúria korábbi határozata kizárt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔