Augusztusban először fordult elő, hogy kevesebb mint hatezer gyermek született Magyarországon
A Központi Statisztikai Hivatal pénteki előzetes adatai szerint 2025 augusztusában 5922 gyermek született Magyarországon, és 9452-en haltak meg. A születésszám 7,4 százalékkal, a házasságkötéseké 12 százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól, a halálozásoké 0,9 százalékkal nőtt. Ilyen kevés, hatezer alatti születést még soha nem mértek augusztusban.
A természetes fogyás 3530 fő volt, szemben a tavaly augusztusi 2968-cal: ez csaknem 19 százalékos gyorsulás. Az egy nőre becsült teljes termékenységi arányszám 1,29-re csökkent az egy évvel korábbi 1,31-ről; júliusban 1,28-at mértek, így éven belül enyhe javulás látszik.
Az év első nyolc hónapjában 46 497 gyerek született, 1663-mal, 3,5 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A halálozások száma 81 397 volt, 2,6 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. Januártól augusztusig a természetes fogyás így 34 900 főre mérséklődött a tavalyi 35 374-ről: a nyolc hónapos összkép tehát enyhén javult, miközben az augusztusi havi adat a fogyás gyorsulását mutatja.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔