Nem fizette ki esedékes kötvénytartozását a Wellis
A Budapesti Értéktőzsde szerdától felfüggesztette a Wellis által kibocsátott, Wellis 2031 nevű kötvény kereskedését. A kötvény teljes értéke 9,9 milliárd forint, a társaság azonban nem teljesítette az esedékes tőketörlesztést. A Wellis október 5-én értesítette erről a tőkepiaci szereplőket. A BÉT indoklása szerint emiatt a kötvény értéke nem állapítható meg megfelelően, és kétségessé vált a rendezett, átlátható és tisztességes kereskedés biztosítása.
A főként jakuzzikat gyártó vállalatot 2003-ban alapította Czafik Zsolt. A Covid-időszakban jelentősen megnőtt a forgalma, és 2020-ra európai piacvezetővé vált a jakuzzigyártásban. 2021-ben Ózdon új gyárat nyitott, amelyhez egyedi kormánydöntéssel 3 milliárd forint állami támogatást kapott.
A növekedést 2022-től visszaesés követte. A nehéz gazdasági környezet, az orosz–ukrán háború hatásai és az energiaárak emelkedése is megterhelte a működést. Bár 2024-ben ismét javuló pályára állt a cég, 2025-ben 28,8 milliárd forintos árbevétel mellett 2,5 milliárd forintos veszteséget termelt. A vállalat ugyanakkor arra számít, hogy a piaci környezet javul, és az értékesítés újra főként a tavasz közepétől ősz közepéig tartó időszakra koncentrálódik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔