Lomnici Zolán szerint egyértelmű hatalmi üzenet a Terror Háza bezárása

Lomnici Zolán alkotmányjogász a Magyar Nemzetben a Terror Háza bezárását egyértelmű hatalmi üzenetként értelmezi; az írás szerint Tarr Zoltán lépése mögött világos politikai szándék áll. Lomnici Zoltán szerint a tüntetők olvasatában az a történelmi koncepció, amely a nemzetiszocialista és a kommunista rémtetteket egyenrangúként kezeli, szálka a brüsszeli fősodor és a Tisza Párt szemében. Az épületben megmaradtak a pincerendszer sötét zárkái, a vallatószobák, az áldozatok névsora és az „Átöltöző” terem, amely azzal szembesít, hogy a nyilas pribékek jelentős része 1945 után ÁVH-egyenruhába váltott, és folytatta a kegyetlenkedést.

Szerinte a tiltakozás azért lángolt fel, mert a bejelentett „szakmai felülvizsgálatot” a tüntetők politikai tisztogatásnak tartják, amely a két diktatúra párhuzamát, az ÁVH bűneinek megnevezését és a Schmidt Mária által felépített több évtizedes intézményi életművet vette célba. Orbán Viktor szavait idézve emlékeztetett: a szabadságot soha nem adják ingyen; vasárnap azok álltak az épület előtt, akik még tudják, milyen véráldozatot követelt annak kivívása. A Terror Házát nem csupán múzeumnak, hanem a polgári Magyarország „lelki alkotmányának” fizikai megtestesülésének nevezte: itt megnevezik a tetteseket és az áldozatokat. 2002-es átadásakor a nemzet szimbolikusan lezárta a totalitárius XX. századot; az épületet körbeölelő fekete pengefal – a miniszterelnök egykori szavaival – a múlt és a jövő közötti fal lett.

A 2002-es kormányváltás után a posztkommunista baloldal próbálta marginalizálni az intézményt; a vasárnapi tüntetés narratívája szerint ma a Tisza Párt teszi ugyanezt „brüsszeli nyelvezettel”, a szakmai rend és az átvilágítás jelszavaival. Lomnici szerint a tét 24 éve ugyanaz: ki birtokolja és formálja Magyarország történelmi emlékezetét. A koncepció átrendezése a rendszerváltás utáni nemzeti emlékezetpolitika egyik sarokkövét számolná fel, a nácizmus és a kommunizmus kiegyensúlyozott párhuzama eltűnhetne, helyét egy a kommunizmus bűneit relativizáló „közös európai narratíva” vehetné át, 1956 pedig szelíd évfordulóvá fakulhatna. A demonstrálók üzenete: a kapu a történelem átírói előtt zárva marad. Lomnici Eli Wieselt idézve azt ajánlotta a Tisza Párt által épített autoriter rezsim kultúrapolitikusainak, hogy soha ne hallgassanak, amikor emberek szenvedést és megaláztatást szenvednek.