November végéig több mint 25 ezer plug-in hibrid zöld rendszámát kell lecserélni
November 30-ig kell lecserélniük zöld rendszámukat azoknak a plug-in hibrideknek a tulajdonosainak, amelyek az 5N vagy 5P környezetvédelmi osztályba tartoznak. A kötelezettség jelenleg több mint 25 ezer autóst érint. December 1-jétől ezek a járművek már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a régi rendszámmal: közúti ellenőrzéskor a hatóság bevonhatja az okmányokat, és kezdeményezheti az autó forgalomból történő kivonását.
Az ügyintézést a kormányablakokban lehet elindítani előzetes időpontfoglalással vagy helyszíni sorszámhúzással. Rendkívüli nyitvatartást egyelőre nem vezetnek be, ezért a hatóságok azt kérik, hogy az érintettek ne hagyják az utolsó napokra a cserét. Az új, fehér alapszínű rendszám és az új forgalmi engedély együtt 17 475 forintba kerül: ebből a rendszám díja 11 475, a forgalmi engedélyé pedig 6000 forint.
Lehetőség van karakterazonos cserére is, amikor az autó megtartja korábbi betű- és számkombinációját, de fehér táblát kap. Ennek díja 16 605 forint, és nem szükséges új forgalmi engedélyt kiállítani. Az egyedi gyártás miatt ezt a megoldást érdemes időben elindítani. Az új rendszám átvételét követően a tulajdonosnak külön értesítenie kell a biztosítót, a NÚSZ-t, az érintett parkolótársaságokat és szükség esetén a lízingbeadót. A szigorítás a tisztán elektromos, 5E és 5Z besorolású járműveket nem érinti; ezek továbbra is jogosultak a zöld rendszámra és a kapcsolódó adó- és illetékkedvezményekre.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔