Késsel fenyegettek meg két férfit a Dob utcában, négy embert elfogtak
Kedden hajnali fél 4 körül két férfit szólítottak meg egy autó utasai a budapesti Dob utcában, és azt kérdezték tőlük, szeretnének-e kábítószert vásárolni. Miután a két férfi visszautasította az ajánlatot, és távozásra szólította fel a társaságot, az autóban ülő négy ember közül három kiszállt. Késekkel fenyegették meg őket, egyikük pedig egy fegyvernek látszó tárgyat is elővett és fenyegetően felemelt, majd a társaság elhajtott.
A Készenléti Rendőrség rövid időn belül megtalálta a közelben az autót, és igazoltatta az utasokat. A nő ruházatából kábítószergyanús anyag került elő, a járműben pedig több kést és egy gáz-riasztó pisztolyt foglaltak le. A rendőrség azt is megállapította, hogy a sofőr vezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett. Mind a négy elfogott személy drogtesztje pozitív lett THC-ra és kokainra.
A 22 éves N. Renátót és a 25 éves B. Dávidot felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint kábítószer birtoklásának gyanúja miatt hallgatták ki. A 22 éves B. Kevinnel szemben ugyanezen túl a vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt is eljárás indult. A három férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatásukat. A nő ellen kábítószer birtoklása miatt folyik eljárás, ő szabadlábon védekezhet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔