Magyarországon is gyilkoltak és fosztogattak a népi keresztesek
A keresztes háborúk elindulását vallási, politikai és gazdasági érdekek együttesen készítették elő. A Szentföld a kereszténység, a zsidóság és az iszlám számára is kiemelt jelentőségű volt, ám a 10. és 11. század belpolitikai konfliktusai miatt romlott a zarándokok biztonsága. Al-Hákim kalifa 1009-ben leromboltatta a jeruzsálemi Szent Sír-templomot, 1073-ban pedig a szeldzsuk törökök foglalták el Jeruzsálemet és a Szentföldet. Az Európába érkező riasztó beszámolók hozzájárultak ahhoz, hogy II. Orbán pápa az 1095. november 18. és 28. között tartott clermont-i zsinaton meghirdesse az első keresztes hadjáratot.
Az egyház a pápaság hatalmának demonstrációját is látta a hadjáratban, miközben a föld nélküli fegyveres nemesek új birtokok megszerzésében, az itáliai kereskedővárosok pedig új útvonalakban és nagyobb befolyásban reménykedtek. Bizánc szintén nyugati segítséget várt a török terjeszkedés ellen. A tervezett fegyelmezett lovagi sereg mellett azonban 1096-ban fanatizált szegényparasztok és elszegényedett lovagok laza, rosszul szervezett tömegei is útnak indultak. Ezeket nevezi a történetírás „népi hadjáratoknak”. A mozgalom egyik legismertebb prédikátora a Remete Péter néven ismert, Amiens környékéről származó önjelölt szónok volt. Követői több sereget alakítottak, amelyek létszámát a kortársak 100 ezerre becsülték, a mai kutatások azonban 20–60 ezer résztvevővel számolnak. A fegyveres csoportok Kelet-Európán, így Magyarországon is fosztogatva és gyilkolva vonultak át, majd Kálmán király erőivel is összecsaptak. Később Bizánccal kerültek szembe, és a törökök elleni hadjáratuk vereséggel végződött.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔