Házkutatást tartottak Matolcsy György környezetében az MNB-ügyben
A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette az ATV-nek, hogy kedden eljárási cselekményeket, köztük kutatást és lefoglalást végzett a Magyar Nemzeti Bankot érintő, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőügyben. A csatorna úgy értesült, hogy a házkutatásra Matolcsy Györgyhöz köthető körökben került sor. Kovács Katalin főügyészségi csoportvezető ügyész, szóvivő közölte: gyanúsítotti kihallgatásra az eddigi büntetőeljárásban nem került sor.
A nyomozati cselekmények a hatóság szerint folyamatosak, a nyomozás azonban a törvény értelmében nem nyilvános, ezért a rendelkezésre álló bizonyítékokat az eljárás jelenlegi szakaszában részletesebben nem értékelik és nem tárják a nyilvánosság elé. Az MNB jelenlegi elnöke, Varga Mihály szeptember 17-én jelentette be, hogy 30 ezer oldalnyi anyagot adtak át a parlamenti vizsgálóbizottságnak.
A szerteágazó ügy lényegét a Telex A nagy játszma című dokumentumfilmben foglalta össze: a film azt magyarázza el, hogyan kerülhetett magánkörökhöz és éghetett el több százmilliárd forint közpénz. Egy további összegzés azt tárgyalja, mi történt a dokumentumfilm megjelenése óta az MNB-ügyben.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔