Líbiában vizsgálták az ókori görög kikötőépítési technikákat

Az ókori görög mérnöki tudás egyik leglenyűgözőbb bizonyítékát tárta fel egy Nic Flemming vezette kutatócsoport a líbiai Apollónia partjainál. A friss tanulmány részletesen rekonstruálja, hogyan változtatták meg az ókori görög telepesek a természetes partvidéket egy fejlett, védett kereskedelmi és katonai kikötővé. A kutatók nem csupán korábbi régészeti feljegyzéseket és a Cambridge-i Egyetem 1958–1959-es búvárexpedícióinak adatait elemezték újra, hanem modern műholdas felvételeket, drónfotókat, víz alatti képeket és friss mélységméréseket is bevontak a munkába.

A bizonyítékok szerint Apollónia messze nem volt csupán természetes horgonyzóhely: a mérnökök a sziklaszigetek közötti nyílt szakaszokat kőtörmelékből rakott hullámtörőkkel zárták le az erős északi és északnyugati szelek ellen. Az egyik legnagyobb ilyen gát megépítéséhez becslések szerint 8800 köbméter kőanyagot mozgattak meg egyetlen helyen, az öt főbb kőfejtési területen pedig összesen mintegy 172 ezer köbméternyi fosszilizált homokkövet termeltek ki. A Hammam-sziget körül hatalmas sziklába vájt árkokat is azonosítottak, amelyek hullámcsapdaként törték meg a beérkező hullámok erejét, megvédve a kikötői létesítményeket.

A kikötő katonai funkciója is jelentős volt: a rendszer azokat a sólyatereket óvta, ahol a Kr. e. 5–4. században használt hadihajókat, a triérészeket szárazra vontatták a fahajótestek rothadásának elkerülésére. Ez a Földközi-tenger térségében különlegesnek számított elrendezés volt, amelyhez meredek sziklafalak és gátak kialakítására volt szükség. A kikötőváros Küréné tengeri kapujaként szolgált, amelyet Kr. e. 631-ben alapítottak, és gazdasága részben a ma már kihalt szilfium nevű gyógynövény kereskedelmén alapult. Az évszázadok során a terület nettó 2,4 métert süllyedt, így az ókori kikötő nagy része ma víz alatt nyugszik, és folyamatos ve

<truncated 2517 bytes>

tre, amelyek hátterében nagytérségű, globális légköri folyamatok állnak.

A tél folyamán nem hullott elegendő csapadék ahhoz, hogy a talajok telítettség közeli állapotba kerüljenek, így a nyár már száraz felszínnel indult. Ez önmagában is visszafogta a június eleji, ún. medárd-időszaki konvektív csapadék kialakulását. Június utolsó napjaiban aztán egy Szaharából induló, az Ibériai-félszigeten és Franciaországon, majd Németországon át érkező forró légtömeg csapott le Magyarországra. A meleg levegő Afrikából Európába érve sem hűlt le, mert a száraz felszín, az erős napsugárzás és az anticiklon együttesen egy ún. hőkupolát hozott létre: ez a pozitív visszacsatolás folyamatosan fenntartotta, sőt tovább fokozta a hőséget. A 2000–3000 méteres magasságban kialakult erős inverzió alatt a turbulens légkeveredés minden nedvességet felvett a száraz talajfelszínről, megakadályozva a gomolyfelhők és az esőzések kialakulását.

Július végén egy újabb, egyenesen Afrikából érkező forró léghullám következett, amelyről az elemzés megjegyzi, hogy Nyugat-Európában tízezres többlethalálozást okozó júniusi hőhullámot követett szinte azonnal. Az extrém meleg egészen augusztus 7-ig a térség felett maradt, végleg kiszárítva a mezőgazdasági kultúrákat. Szeptember első felében az Afrikától a Kárpát-medence felé áramló nagyon meleg levegő hatása tovább érvényesült.

A HungaroMet szakértői szerint mindez egy néhány éve megindult globális cirkulációs változással függ össze: a nyugati szelek övének észak felé tolódásával és a sivatagi anticiklonok erősödésével kevesebb nedvesség jut el a mérsékelt égövbe. Hogy ez tartós állapot-e, még kérdéses: ha a sarkvidéki hideg újra megerősödik és a ciklonpályák délebbre tolódnak, csapadékosabb nyarak is elképzelhetők, de ha a légkör felmelegedése folytatódik, a jelenlegi száraz, forró nyarak állandósulhatnak.