Európa ősi tájain több mint húszmillió éven át nyílt ligeterdők és rétek domináltak, nem sűrű erdők
Az aarhusi egyetem kutatói a Biological Conservationben közölt tanulmányukban azt állítják, hogy Közép-Európa és a kontinens nagy része több mint húszmillió éven át nem sűrű, zárt lombkoronájú erdő volt, hanem szórt fák, nyílt ligeterdők, füves tisztások és virágos rétek mozaikja, ahol madarak, lepkék és nagy testű legelő állatok tartották fenn a nyitottságot. A sűrű, sötét erdő a szerzők szerint viszonylag késői fejlemény, nem az „eredeti” természeti állapot. A zárt erdő paradigmájára épülő természetvédelem ezért félreviheti a helyreállítást, ha minden nyílt területet fásítással akar visszafoglalni.
A rekonstrukció a miocéntől (mintegy 23 millió évvel ezelőttől) az iparosodás előtti korig ível, és több független paleoökológiai forrást ötvöz: fosszilis pollent és nagyobb növényi maradványokat, ősi tüzek faszénét, növényevők fogainak és csontjainak kémiai jeleit, fosszilis rovarokat és emlősöket, valamint üledékből származó környezeti DNS-t. Jens-Christian Svenning, az aarhusi biológiai tanszék ECONOVO központjának professzora, a tanulmány senior szerzője szerint a mai erdősítési gyakorlat – Dániában, ahol a támogatást csak sűrű erdő telepítésére adják, és másutt Európában is – nemcsak a biodiverzitást károsíthatja, hanem ellentmond annak a tájtípusnak, amelyben a kontinens fajai évmilliók alatt kialakultak.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔