Gulyás Gábor a NER 16 évének kultúrpolitikai alkuiról beszélt

Gulyás Gábor esszéjében saját pályáján keresztül tekinti át a kortárs magyar kultúrpolitika és intézményrendszer elmúlt tizenhat évét. A debreceni MODEM, a budapesti Műcsarnok és a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum korábbi igazgatójaként abban hitt, hogy a szakmai autonómia és az átláthatóság megóvhatja az intézményeket a politikai beavatkozástól. Visszatekintése szerint ez az elképzelés tévesnek bizonyult: az ideológiai cenzúra, a pártpolitikai kézivezérlés és a rendszerszintű korrupció fokozatosan szűkítette az önálló kulturális döntések lehetőségét.

Gulyás korábban nem volt párttag, 2002 és 2010 között mégis támogatta a Fidesz programját, és három debreceni választási kampányban dolgozott Kósa Lajos felkérésére. Programokat, szlogeneket és kampánykiadványokat írt, köztük az Őrváros című újságot. A MODEM vezetését csak azzal a feltétellel vállalta, hogy szabadon állíthatja össze szakmai csapatát; így lett vezető kurátor Bencsik Barnabás.

Esszéjében konkrét ügyeken keresztül beszél a kulturális pozíciók elosztásáról és azokról a folyamatokról, amelyeket Fekete György, Schmidt Mária és Balog Zoltán nevéhez köt. Állítása szerint ezek vezettek politikai feketelistára kerüléséhez és teljes szakmai elszigetelődéséhez. A tartós stressznek egészségügyi következményei is lettek: nyitott szívműtéten, daganatos megbetegedésen és két stroke-on esett át.