Riasztást adtak ki Európában, mert visszatérhetnek a rettegett fertőző betegségek
Az európai egészségügyi hatóságokat és szakértőket aggasztó jelenségre hívja fel a figyelmet egy friss kutatás: a The Lancet Regional Health – Europe folyóiratban megjelent tanulmány szerint 2019 óta 16 uniós országban legalább négy vizsgált védőoltás átoltottsági aránya esett vissza, ami a korábban visszaszorított fertőző betegségek újbóli megjelenésének kockázatát növeli. A kutatók 1980 és 2024 között vizsgálták a hét oltást – a diftéria–tetanusz–szamárköhögést (DTP), a hepatitis B-t, a Haemophilus influenzae b elleni, a kanyaró, a pneumococcus, a gyermekbénulás és a rubeola elleni vakcinát –, és bár a teljes időszakban általában növekedés volt megfigyelhető, a legutóbbi adatok már negatív tendenciát mutatnak. A visszaesés a koronavírus-járvánnyal esik egybe, amely fennakadásokat okozhatott a gyermekkori oltások beadásában; Bulgária, Ciprus, Írország, Hollandia, Románia és Svédországban ráadásul mind a hét oltásnál csökkenés mutatkozik. A tanulmány szerint a csökkenő átoltottság a nyájimmunitást és az egyéni védettséget is veszélyezteti, és a folyamat megfordításához nemzetközi, nemzeti és közösségi szintű intézkedésekre van szükség. A kép nem mindenhol olyan sötét: Luxemburg és Portugália mind a hét vakcinánál elérte a legalább 95 százalékos átoltottságot, Belgium, Franciaország és Lettország hat esetében, Magyarországon pedig minden olyan oltásnál elérte a 95 százalékot az arány, amelyről rendelkezésre álltak adatok – a hepatitis B és a pneumococcus elleni vakcinákra vonatkozóan azonban nem voltak elérhetők a magyar adatok. Románia minden vizsgált antigénnél 80 százalék alatti átoltottságot jelentett, Észtországban pedig 80 százalék körüli értékeket mértek.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔