Több mint 63 millió forintos bírságot kapott az Euronet a GVH-tól
Több mint 63 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Euronet Banktechnikai Kft.-re, miután megállapította, hogy a vállalkozás megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott a bankautomatáinak kezdőképernyőjével – írta a Pénzcentrum.
A versenyhatóság 2025 márciusában indított versenyfelügyeleti eljárást, mert észlelte: az Euronet az általa üzemeltetett ATM-ek nyitófelületén kizárólag a „készpénz és egyenleg" és az „egyéb" lehetőségeket kínálta. A GVH szerint ezzel azt a hamis benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy a készpénzfelvételt és az egyenleg-lekérdezést csak együtt, mindkét szolgáltatás díjának kifizetésével vehetik igénybe, holott az „egyéb" kategórián belül a szolgáltatások külön is elérhetők voltak. A jogsértést a hatóság a 2023. július 5. és 2025. március 26. közötti időszakra datálta.
Az eljárás megindítását követően az Euronet elismerte a jogsértést és módosította az ATM-ek kezdőképernyőjét – nemcsak Magyarországon, hanem több környező országban is –, valamint fogyasztói tájékoztatót tett közzé a weboldalán. Ezeket enyhítő körülményként értékelve a Versenytanács 63 millió 112 ezer forintos bírságot szabott ki, amelyet a cégnek 30 napon belül kell befizetnie a központi költségvetésbe. A GVH egyúttal arra figyelmezteti a fogyasztókat, hogy ATM-használatkor körültekintően tájékozódjanak a várható költségekről, különösen külföldi automatáknál vagy nem a kártyakibocsátó bank hálózatában.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔