Szőlő utcai ügy: meghosszabbították Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását
A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva újabb két hónappal, november 28-áig meghosszabbította Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet volt igazgatója és élettársa letartóztatását. A döntést pénteken Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője közölte az MTI-vel; a védői fellebbezések miatt a végzés nem végleges.
Juhász Péter Pált és élettársát emberkereskedelemmel, kényszermunkával és egyéb bűncselekményekkel gyanúsítják. Tavaly május 29-én kerültek letartóztatásba, azóta a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt állnak. A gyanú szerint a vezető és párja – akit munkatársaként is alkalmazott – több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatalt helyzetük, anyagi és érzelmi függésük kihasználásával prostitúciós tevékenységre és az abból származó bevétel átadására bírt rá.
A nyomozást a rendőrség indította, a Legfőbb Ügyészség tavaly szeptemberben ügyészi hatáskörbe vonta, a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) külön nyomozócsoportot hoztak létre. Novemberben folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével is meggyanúsították őket. A KNYF a napokban a HVG kérdésére közölte: a büntetőeljárásnak tizenkét gyanúsítottja van; a volt főigazgatón és élettársán kívül további négy ember bűnügyi felügyelet alatt áll.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔