Vanó Renáta kerülhet az Oktatási Hivatal élére
Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal eddigi felsőoktatási elnökhelyettese kaphatja meg az elnöki kinevezést – a HVG értesülése szerint. Brassói Sándor 2020 óta vezette a hivatalt; szeptember 8-án jelentette be, hogy október 1-jei hatállyal távozik. Közleményében hangsúlyozta, hogy lemondásának nincs politikai vagy személyes konfliktusban gyökerező oka, pártokon kívülálló vezetőnek tartotta magát. Döntését emberi okokkal indokolta: több mint negyven év közszolgálat után már nem tudta ugyanazzal az energiával ellátni a feladatot. Sokan furcsállották, hogy néhány hónappal a nyugdíjkorhatár előtt mond le.
Nem csak ő távozik. Balázsi Ildikó intézményfejlesztési elnökhelyettesi tisztségéről is lemondott, alig három héttel a kinevezése után. A posztot az OH szervezeti és működési szabályzatának augusztusi módosítása hozta létre; Balázsi állítólag szintén személyes okokra hivatkozott.
A HVG szerint nagyon rossz a hangulat a hivatalban. A dolgozók többsége az új elnök személyével sem ért egyet, de főként a szervezet kaotikus működését elégelték meg. Egy forrás szerint az apparátus teljes csődnek tartja Lannert szervezői munkáját, a szakmaiból alig látszik valami, bizalmatlanság és fekete-fehér látásmód uralkodik. Az Oktatási Hivatal és Balázsi Ildikó a megkeresésekre egyelőre nem válaszolt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔